Derenki búcsú2008. július 29. (kedd) 18:00Idén július 20-án tartották a magyarországi lengyelek zarándokhelyén, a Szögliget mellett található Derenk romközségben a Derenki búcsút, mely immár hagyományosan, 14 éve kerül megrendezésre.Évente egy alkalommal összegyűlnek mindazok, akik itt születtek és emlékeznek, emlékeztetnek arra, hogy valaha állt egy falu ezen a helyen, mindaddig, míg Horthy Miklós kormányzó nem szemelte ki magának az erdőségekben gazdag vidéket, ahol vadasparkot létesített, és ahol szívesen vendégelte meg külföldi vendégeit, politikusokat, államfőket egyaránt.
A lakosokat 1943-ban áttelepítették (pár család kivételével, akik maradtak) elsősorban két magyarországi településre, Istvánmajorba és Andrástanyára, de többek közt Vattán, Sajószentpéteren, Ládbesenyőn, Szendrőn, Büdöskútpusztán, Martonyiban, és a környező szlovákiai falvakban is megtalálhatók leszármazottaik.
Ugyan a lakosokat az áttelepítés után kárpótolták, de a derenki házaikat földig rombolták, ma már csak az iskola épülete, melléképülete áll, és egy kis kápolna, melyet 1994-ben avattak fel.
A falu határában az elmúlt évben állították fel az emlékobeliszket, mely a romközség volt lakóinak állít emléket.
A 2008. évi derenki búcsú hivatalos programja az ünnepi köszöntőkkel kezdődött. Ezt követően került sor a lengyel - magyar nyelvű ünnepi szentmisére, aminek a végén az őshazában élő Bialkaiak, Carna Goraiak, Bukovinaiak megajándékozták az őshazából derenkre települtek leszármazottait és a Területi Lengyel Kisebbségi Önkormányzatot egy Bialkáról készült képpel. Az ünnepélyes ajándékozást követte a kereszt megszentelése, majd ezt követően sokan felkeresték a derenki temetőt, ahol az emlékfal átadása, megszentelése következett, majd a hozzátartozók megkeresték nyugvó rokonaik sírját, és közösen emlékeztek.
Ezt követően került sor a derenki lengyelek emlékhelyének az ünnepélyes átadására. Ez az emlékhely a felújított régi iskola épületében lett kialakítva, emléket állítva képekben az itt élteknek. Mindezek után, a közösen megfőzött bográcsgulyás és a még otthon megsütött házi sütemények elfogyasztása közben nyílt lehetőség kicsit megpihenni, beszélgetni.
A délutáni programok 15 órakor kezdődtek. Először a Bialkai Tánc és Énekkar adott színvonalas műsort, majd a Drenka Polska Hagyományőrző Együttes műsora zárta a kulturális programokat.
A programok után nyílt lehetőség kötetlen beszélgetésre, az emlékezésre, de sokak gondolata már a jövő évi derenki búcsú megszervezésén járt. A derenki búcsú egyre népszerűbb, egyre többen látogatják a rendezényt. Ellátogatnak ide a családi múltjukat keresők, a leszármazottak, barátok, rokonok, és sokan mások, akik hallottak erről a rendezvényről. Idén Bialka is 88 fővel képviseltette magát a búcsún.
Vissza