Torkos Csütörtök 2008. január 29. (kedd) 14:322008. február 7-én (csütörtökön) Borsod- Abaúj- Zemplén megyében közel hatvan étterem kínálata található meg féláron.

A Magyar Turizmus Zrt. 2006 óta szervezi a Torkos Csütörtököt, amely iránt mind a vendéglátók, mind a vendégek részéről évről évre nő az érdeklődés. Újdonság, hogy az idén már nem csak éttermekben, hanem cukrászdákban és a MÁV 30 étkezőkocsijában is lehet torkoskodni. A Magyar Turizmus Zrt. www.menjunkenni.hu oldalán olvasható a teljes vendéglátó lista.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyébenben idén már 57 vendéglátóhely csatlakozott az akcióhoz a megye 15 településén. Az éttermek felismerték, hogy az akció során új, eddig még nem látott vendégeket is becsábíthatnak. A miskolci éttermeknél tavaly 12, idén már 27 helyen lehet igénybe venni a kedvezményt. A települések számát tekintve azonban nagy változások nincsenek. Az első évben 9 településen, a második évben és az idén is 15 település közül válogathatnak a vendégek.

Úgy tűnik, hogy a „torkos csütörtök" már bekerült a köztudatba, beszédtéma lett, családi és baráti eseményeket is szerveznek erre a napra. Az étterem vezetők szerint ezen a napon nagyon sok új vendég tér be, és egy átlag naphoz képest akár 6-8-szoros érdeklődés is jellemző. Többnyire ugyanazt kínálják az éttermek, mint más napokon, és a vendégek szívesen kóstolgatják a különlegességeket, a drágább ételeket. Vannak olyan helyek is, amelyek a nagy vendégforgatag miatt inkább egy szűkített étlappal készülnek erre a napra. A megyében van olyan vendéglátós, aki nemcsak torkos csütörtökön várja kedvezménnyel a vendégeket. Tállyán például másnap, azaz február 8-án és Valentin-napon is féláron lehet étkezni, Erdőbényén pedig február minden csütörtökén.

Vissza