Ma
Felhős
14°C - 21°C
Szombat
Esős
12°C - 21°C
Vasárnap
Felhős
12°C - 22°C
 
 
2010. március 5. (péntek)
Grundbirkózó Diákolimpia Országos Döntő

Az alapfokú oktatási intézmények legkisebb diákjainak grundbirkózó diákolimpiai országos döntőjére került sor 2010. március 6-án szombaton 8.30 órától a Generali Sportarénában (Miskolc Városi Sportcsarnok).

Ötbõl négy csapatunk is érmes lett a grundbirkózó diákolimpia miskolci országos döntõjében.

Bajnok a Görgey és a Fazekas-Istvánffy
A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Miskolc Városi Diáksport Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács (DST) március 6-án, szombaton, Miskolcon rendezte meg a grundbirkózó diákolimpia I.-II. korcsoportos országos döntõjét. A Generali Arénában (városi sportcsarnok) a leányok hét, míg a fiúk kilenc súlycsoportban vetélkedtek egymással. Az ünnepélyes megnyitón az ország minden részébõl ideérkezõ csapatokat Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyûlés elnöke és Orosz Lajos, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte. A diákolimpia grundbirkózás országos döntõt Szlatényi György, a Magyar Diáksport Szövetség fõtitkára nyitotta meg.

 Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke Orosz Lajos, alpolgármester
 


A megyei és területi elõcsatározások után nyolc-nyolc tanintézet diákjai szereztek jogot az országos döntõben való részvételre. A fiúknál Baranya megyét az Almamellék-Mozsgó-Somogyhárságy Óvoda, Általános Iskola, Borsod-Abaúj-Zemplént a kazincbarcikai Ádám Jenõ Általános Iskola, a miskolci Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, valamint az ongai Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, Budapestet a Stromfeld Aurél , illetve a Kazinczy Ferenc Általános Iskolák, míg Hajdú-Bihart a földesi Karácsony Sándor Általános Mûvelõdési Központ, továbbá a Püspökladányi Általános Iskola képviseli. A lányoknál Baranyából az egerági Arany János Általános Iskola, valamint a már említett almelléki intézmény, borsodból az o­ngai Görgey és a barcikai Pollack Mihály Általános Iskola, a hajdúságból a fiúkkal azonos két intézmény, Hevesbõl az egri dr. Kemény Ferenc Általános Iskola és Tolnából a paksi Deák Ferenc Általános Iskola sportolói mérték össze tudásukat.


Magabiztos sikerek

A lányoknál a csoport küzdelmek után az ongaiak végeztek az élen, megelõzve a második helyen zárt, barcikai Pollack együttesét. A Kulcsárné Feledi Marianna testnevelõ által felkészített Görgeysek a helyosztók során sem hibáztak, elõbb a Püspökladányiak ellenében nyertek 7-0 arányban, majd a Kazincbarcikánál 4-3-ra bizonyultak jobbnak, ami végsõ elõségüket jelentette. Az ezüstérem a földesi Karácsonyt 4-3-ra legyõzõ Pollack Mihály Általános Iskola együttesének jutott, mely Tóthné Szepesi Éva testnevelõ munkáját dicséri.


A fiúknál az A-csoportban a miskolci Fazekas-Istvánffy zárt az élen, mögöttük a barcikai Ádám Jenõ végzett. A B-csoport elsõ helyezettje az o­ngai Görgey (testnevelõ Kajtor Csaba) lett. A végsõ helyezésekért vívott csatákban a Gecsei László által felkészített miskolciak nem hibáztak sem a Püspökladány (7-2), sem a Kondor István által dirigált kazincbarciak (6-3) ellen, így aranyérmük nem volt kérdéses. Az ongaiak, akik 5-4 arányban alulmaradtak a másik borsodi csapattal, illetve a Püspökladánnyal szemben, negyedikként fejezték be a finálét.


A diákolimpia országos döntõjének eredményhirdetését megtisztelte jelenlétével Bardóczy Gábor, az Önkormányzati Minisztérium fõosztályvezetõ helyettese, aki a Sport Szakállamtitkárság által felajánlott különdíjakat is átadta. Különdíjat ajánlott fel a Megyei Önkormányzat a legjobb fiú és lány csapat számára, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata valamennyi csapatnak serleget ajándékozott.

 [855_3.jpg] Diákolimpia résztvevők

 

 




 
<< Vissza

 

 
 
 
Oldaltérkép | Készítette: DeXeF Kft. | Nyomtatás Oldal Nyomtatása