Értékeit ünnepelte a megye2022. június 20. (hétfő) 10:17A Megyenapon Borsod-Abaúj-Zemplén megye értékeit ünnepelték. Átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Lévay József díját, a Példakép díjat, a Megye Civil Közösségeiért Díjat, valamint Elnöki Elismerő Oklevelet.

Ünnepi beszédében Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj Zemplén megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a Megyenap során a megye eredményeit ünnepeljük, és a jövő célkitűzéseit is megfogalmazzuk. – A megyei önkormányzatnál komolyan vesszük vállalt kötelességeinket, amely Borsod, Abaúj-Zemplén és Gömör vármegyék történelmi, kulturális és közösségi szintű építő munkáját tűzte ki célul. A közgyűlés elnöke kiemelte azt is, egy közösség megítélése nagyban függ ennek a munkának a sikerességétől. – Fontos, hogy képesek legyünk egyben tartani sajátjainkat, megőrizni a múlt örökségeit és ápolni a nemzeti halhatatlanságot jelentő hagyományainkat. A Megyenap az az alkalom, amikor egy közös találkozás során gondolatokat cserélhetünk, elképzeléseket gyárthatunk, és ünnepelhetjük a már elért sikereket, ennek az ünnepnek pedig szerves része mindazok elismerése, akik már bizonyították elhivatottságukat – hangsúlyozta Bánné dr. Gál Boglárka.

2362_0_330.jpg

Dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott ünnepi beszédében kiemelte, fontos megőrizni a megyei értékeket és megfelelő módon ápolni is kell azokat. – Büszkeséggel tölt el, hogy szülőföldem, Borsod-Abaúj-Zemplén megye értékeit ünnepelhetjük a mai napon” – kezdte ünnepi beszédét a kormánymegbízott, aki azt is elmondta, a megye mindig is szellemi műhely volt, és most is figyelemmel kell lenni azokra, akik öregbítik Borsod-Abaúj-Zemplén megye jó hírét. – Az Értéktár vigyáz a szép hagyományainkra és szokásainkra, de a családi minták alapján tanulhatunk a legtöbbet a közös hagyományainkról – emelte ki dr. Alakszai Zoltán, aki arról is beszélt, hogy a megye tudása az országé is egyben, hiszen a kettő csak együtt lehet erős és összetartó, amely képes a nemzet egységét megtartani.

2362_1_330.jpg

Riz Gábor országgyűlési képviselő záróbeszédében arra mutatott rá, hogy a magyarság nem szorítható közigazgatási határok közé, hiszen ameddig a határon túl is megmaradnak a magyar közösségek, addig az összetartás nem lehet megkérdőjelezhető.

2362_2_330.jpg

A megye díjazottjai

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Lévay József-díját dr. Prokai Margit a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárnyugalmazott igazgatója kapta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért díjat az 1999-ben alakult Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanya- és Falugondnokok Egyesülete vehette át. Az Egyesület tagjai kistelepüléseken élő és dolgozó szakemberek, a falu- és tanyagondnokok.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Példakép Díját a Miskolci Egyetem Energia- és Minőségügyi Intézetének mérnök-kutatója; a Mathias Corvinus Collegium általános- és középiskolásoknak szóló környezetvédelmi kurzusainak vendégelőadója, zöld influenszer, Kecsmár Gergő kapta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Elismerő Oklevelét Jánoskovics Lászlóné óvodapedagógus, a Pácini Bárókert Óvoda és Mini Bölcsőde intézményvezető-helyettese, és Nyitrainé Lukács Katalin, az encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola testnevelés szakos tanára kapta.

A Kincseink – Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Öröksége elnevezésű díjakat különböző kategóriákban a Gönci Református Egyházközség, a miskolci Szentháromság görögkeleti ortodox közösség, a Miskolci Települési Értéktár Bizottság, a Tokaji Települési Értéktár Bizottság, valamint a Vizsolyi Református Egyházközség vette át.

2362_3_330.jpg

Vissza