Folyékony szappant és hypot kapnak a hátrányos helyzetű térségek2020. május 7. (csütörtök) 08:18Nagyvállalat, egészségügyi intézmény, és a megyei, illetve a kisebbségi önkormányzatok összefogásának köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2000-2000 liter folyékony szappant és hypot kapnak/kaptak a hátrányos helyzetű területek, valamint a nehéz élethelyzetben lévő családok.

A kialakult járványügyi veszélyhelyzetben a megelőzés egyik leghatékonyabb módja – egyebek mellett – a gyakori és alapos szappanos kézmosás, illetve a háztartásokban a fertőtlenítés.

2154_0_680.jpg

Bánné dr. Gál Boglárka, Koncz Ferenc (balról) és Hörcsik Richárd

A hatékony járványügyi védekezés elősegítése céljából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház literes kiszerelésekben folyékony szappant, míg a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. saját gyártású hypo-oldatot ajándékozott – fertőtlenítési használatra – a rászorulóknak.

A kezdeményezés dr. Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója és Lakatos Attila megyei cigányvajda  javaslatára indult.

A több ezer liternyi adomány Bánné dr. Gál Boglárkának, a megyei közgyűlés elnökének és a megye négy országgyűlési képviselőjének koordinálásával került oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

2154_1_680.jpg

Volt mit pakolni, sok adomány érkezett

A 2000-2000 liternyi folyékony szappanból és 4,5 százalékos háztartási hypoból eddig a megye 18 hátrányos helyzetű területe (Aszaló, Kázsmárk, Forró, Szikszó, Gesztely, Hernádvécse, Taktaszada, Rudabánya, Ináncs, Encs (Fügöd és Abaújdevecser városrésszel), Selyeb, Gagybátor, Alsóvadász, Csobád, Hernádszentandrás, Tomor) kapott – ám az adományra rászoruló településrészek listája folyamatosan bővül.

Az Országos Roma Önkormányzat képviselője, Váradi Gábor a veszélyhelyzet életbe lépése óta folyamatosan egyeztet az országos és a helyi települések nemzetiségi önkormányzatainak vezetőivel, valamint azokkal az egészségügyi és karitatív szervezetekkel – pl. Lakatos Attila -, akik segítséget nyújthatnak a megelőzésben, a mindennapokban.

2154_2_680.jpg

Adományok átadása

A kormány által előírt veszélyhelyzetben a higiéniai, valamint óvó-védő szabályok fokozott betartásáról tájékoztató kampányt folytatnak az érintett településrészeken. A közös munkának köszönhetően az elmúlt két hónapban félezer család számára sikerült tisztítószereket biztosítani. A partnerek és az önkéntesek révén heti több alkalommal több száz család számára meleg ételt is biztosítanak a krízishelyzet kapcsán. 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kialakult járványügyi helyzetben példaértékű társadalmi összefogás tapasztalható, sajtónyilvános átadásra jelenleg azonban – sajnos – nincs lehetőség, ám az érintettek bíznak abban, hogy néhány hét múlva – akár személyes kézfogás kíséretében is – megerősíthetik együttműködésüket.

Vissza