Évindító sajtóbeszélgetés a partnerség jegyében2020. január 28. (kedd) 16:40Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke és Szabó Gergely alelnök sajtóbeszélgetésre hívta a megyében működő sajtó vezetőit, képviselőit, hogy tájékoztassák az elmúlt év történéseiről, a feladatokról, a kommunikációs és PR törekvésekről és ezzel kapcsolatos együttműködési lehetőségekről.

A közgyűlés elnöke emlékeztetett az októberi önkormányzati választás eredményére, amely során megyénkben a Fidesz-KNDP a szavazatok közel 60 százalékát kapta. A 29 tagú megyei közgyűlésben 15-ről 18-ra nőtt a frakciójuk létszáma. „Ez óriási lehetőség, erős felhatalmazás a következő 5 évre”- szögezte le Bánné dr. Gál Boglárka, aki együttműködő partnerként számít a sajtóra.

 2120_0_680.jpg

Először a közgyűlés vezetői tartottak tájékoztatót

Az önkormányzat tevékenységének középpontjában a területfejlesztés áll, ezen belül is meghatározó elem a TOP.  Eddig 538 pályázatra 98,5 milliárd forintot fizettek ki és a program végére ez meg fogja haladni a 100 milliárdot. Minél több forrást szeretnének bevonzani a megyébe. A támogatott fejlesztések lefedik a teljes megyét. A Megyei Értéktár Bizottság tevékenységéről is szólt az elnök Eddig 60 helyi- és 2 területi bizottság működéséről értesültek, a közös munka eredményeként 215 értéket vettek fel a megyei értéktárba, az agrártárca közel 7 millió forinttal támogatta tevékenységüket, amelyből szerveztek vetélkedőt, rendeztek kiállítást, amelyet Putnokon mutattak be először és várhatóan Sárospatak lesz a következő állomás.

A közgyűlés munkájára áttérve kiemelte, hogy a korábbi 3 helyett ezt követően 4 bizottság tevékenykedik. Az elnök szólt az önkormányzat nemzetközi kapcsolatairól is, Az Eurocoal, szenes érdekképviseleti szervezetben egyedüli magyar tagként vesznek részt, Kassa megyével kulturális és gazdasági téren is a legaktívabb a kapcsolatuk, közösen működtetik a Via Carpatia EGTC-t.  Bemutatta a Hargita megyével, Rhengau-Taunussal, Shandong és Jiangxi (Kína), Kárpátalja megye, Szilézia vajdasággal meglévő együttműködést.

 2120_1_680.jpg

Bánné dr. Gál Boglárka és Szabó Gergely

A civil szférával és a történelmi egyházakkal szeretnék erősíteni a kapcsolatokat. Aktívabb befektetés-ösztönzésre törekednek, a megye sportéletében és az ifjúságvédelemben való aktív közreműködésre, a környezetvédelem, klímapolitika; a kormány nemzetpolitikai törekvéseinek támogatása is része a feladataiknak.  A cél, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén elfoglalja méltó helyét a megyék közt. Ehhez szükség van a sajtó együttműködésére, a megfelelő kommunikációra. 

Ezt követően az elnök ismertette az aktívabb megjelenés részleteit: meghívók, sajtóanyagok, közlemények, facebook, instagram. Saját csatornaként rendelkezésre álló Kulcs magazin és a baz.hu portál. Felvetette az oda-vissza működő hírátvételt, a megyei önkormányzat integráló szerepéhez kapcsolódóan ernyő szerep felvállalását. A közös cél: minél több embert bevonni a megyei kommunikációba.  

Szabó Gergely ismertette az általa menedzselt szakterületeket. A megyei kommunikáció koordinálása, a klímastratégia, szénbányászat, környezetvédelem, a civil kapcsolatok, a nemzetiségi önkormányzatokkal való kapcsolattartás, az innováció és K+F.  Ezt követően szólt a megyei önkormányzat ernyőszervezeti tevékenységéről, amelyhez kommunikálni kell. Bejelentette, hogy felállt az ezzel kapcsolatos stáb. „Azon dolgozunk, hogy minél szélesebb körben elérje a lakosságot” – jelentette ki Szabó Gergely. Számítanak a regionális és a helyi média együttműködésére, hiszen például az ózdiakat is érdekelheti, hogy mi történi Dél-Borsodban.  

2120_2_680.jpg

A sajtó munkatársai

„Ezen túlmenően országos szinten is tudunk kommunikálni olyan témákban, amelyek nem csak Borsod-Abaúj-Zemplén számára fontosak, példaértékűek.” Ezzel kapcsolatban partnerséget ajánlott a jelenlévőknek: „Nézettséget, hallgatottságot, olvasottságot generálni. Erősítsük egymást!” – javasolta az alelnök.

A tájékoztatót követően kötetlen eszmecserét folytatott Bánné dr. Gál Boglárka, Szabó Gergely és a sajtó képviselői.

 

 

 

 

Vissza