Kárpátaljával együttműködésben2019. június 21. (péntek) 15:02A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Kárpátaljai Megyei Tanács együttműködését segítő pályázatával 1,5 millió forintot nyert el a határon túli kapcsolatokat támogató Bethlen Gábor Alaptól.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2019-ben a pályázat keretében a testvér-településeknek turizmus népszerűsítésével összefüggő szakmai programok megvalósítását tervezi, melyek ez évben tematikájukat tekintve a borkultúra köré szerveződnek. Mind a Tokaj-hegyaljai borvidék, mind pedig Kárpátalja rendelkezik a bortermelés területén jó gyakorlatokkal, hasznosítható tapasztalatokkal. A turizmus népszerűsítése a két térség közötti kapcsolat megerősítése révén pedig a gazdaság területén is hasznot eredményez.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Kárpátaljai Megyei Tanács a „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázati felhívás keretében együttműködve – a két térség közötti évtizedes kapcsolatra alapozva – 2019-ben két program megvalósítását, illetve támogatását valósítja meg.

Az első program részeként delegáció utazik Kárpátaljára a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat részéről, akik első nap kerekasztal megbeszélést folytatnak a két térség közötti együttműködés aktuális feladatairól, a turizmus népszerűsítéséről és a kulturális, hagyományőrző rendezvényekről. A fő célkitűzés a két ország közötti szakmai, partneri kapcsolat szorosabbá tétele. Másnap a meglévő együttműködés kölcsönös fejlesztése érdekében a Kárpátaljai borvidék bemutatására kerül sor. Harmadik nap a delegáció ismételten megbeszélést folytat a közös pályázati lehetőségekről, továbbá kijelölik az együttműködés további irányvonalait is.

A pályázat második programja részeként 8 fős delegációra számítunk Kárpátaljáról, akik első nap kerekasztal megbeszélést folytatnak a Megyeházán a két térség közötti együttműködési tapasztalatokról, a turizmus népszerűsítéséről és a kulturális, hagyományőrző rendezvényekről.

Másnap a meglévő együttműködés kölcsönös fejlesztése érdekében a Tokaj-hegyaljai borvidék és sikeres uniós fejlesztéseinek bemutatására, valamint jó gyakorlatok ismertetésére kerül sor.

Harmadnap a delegáció megbeszélést folytat az együttműködés újabb alternatíváit megvitatva, a főbb irányvonalak kijelöléséről, a megye turizmusának népszerűsítésnek lehetőségeiről. A háromnapos programot egy testvértelepülési szüret zárja.

2019_0_680.jpg 

A projekt a Bethlen Gábor Alap  támogatásával valósul meg.

Vissza