Szociális farmot avattak Mezőcsáton 2019. április 25. (csütörtök) 08:49 A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei szervezete által az EFOP támogatásával létrehozott szociális foglalkoztatást megvalósító farmját szerdán délelőtt avatták fel. Az ünnepségen köszöntőt mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A kialakítást és a működtetést a magyar állam és az Európai Unió közel 50 millió forint pályázati összeggel támogatta. A Magyar Vöröskereszt BAZ. Megyei szervezete pedig további 30 millió forinttal járult hozzá. A közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a projekt keretében hátrányos helyzetű embereknek teremtettek munkahelyet. A pénzt a telephely, a jószágok és a sajtüzem eszközeinek a megvásárlására fordították. A sajt előállítás önmagában kevés, azt el is kell tudni adni, amiben jól jön a Vöröskereszt kiterjedt kapcsolatrendszere valamint felajánlotta, hogy jó hírét viszi a kezdeményezésnek. 

1990_0_680.jpg

Török Dezső (jobbra) gratulál Grubert Rolandnak, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatójának

1990_1_680.jpg

A nemzeti színű szalag átvágását követően a vendégek megismerkedtek az állatfarmmal és a sajtüzemmel.

Vissza