Munkatervekről döntöttek a paktum ülésen2019. március 1. (péntek) 09:51A Megyei Foglalkoztatási Paktum február 27-én paktumszervezeti ülést tartott a Megyeháza Dísztermében és fontos döntéseket hozott.

 

Az ülésen a paktumszervezeti tagok elfogadták a Megyei Paktum 2018-as évről szóló beszámolóját, valamint a 2019. évre vonatkozó munkaterveket. Egy előadás keretében bemutatásra került az idén áprilisban már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő érzékenyítő képzés, mely a vállalkozások vezetőinek, foglalkoztatóknak szól.

1956_0_680.jpg

Elfogadták a tavalyi beszámolót és az idei munkatervet

Vissza