Tokaji szüreti napok2018. október 9. (kedd) 09:03Az elmúlt hétvégén rendezték meg a hagyományos Tokaji Szüreti Napokat, amelyen a jó időnek köszönhetően több ezer zempléni és távolabbról érkezett vendég szórakozott. A rendezvényen részt vett és köszöntőt mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A rendezvény szombaton a hagyományos szüreti felvonulással kezdődött. Tokaj főterén az egybegyűlteket köszöntötte dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium kabinetfőnöke, Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, Török Dezső és Posta György Tokaj polgármestere.

1909_0_680.jpg

Fergeteges műsor szórakoztatta a több ezer vendéget

A történelmi borvidék polgármesterei ünnepélyes keretek között össze adták a hegyaljai települések határában szüretelt szőlőt, amiből majd a szakemberek elkészítik a polgármesterek borát. 

1909_2_680.jpg

Ünnepi pillanatok, a mikrofonnál Török Dezső

Az ünnepélyes pillanatokat követően a színpadon egész napos színes kulturális program kezdődött, a pincékben pedig borkóstolgatás.

 

Vissza