Hainburgban tartotta éves közgyűlését az AREV2018. június 25. (hétfő) 17:09Az AREV az európai bortermelő régiók gyűlése idei közgyűlését az osztrák Haimburg városában tartotta a múlt héten. Az AREV elnökévé két évre újra választották spanyol Emiliano Garcia-Page Sánchezt, A rendezvényen részt vett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés delegációja.
Az 1988-ban alapított Európai Bortermelő Régiók Gyűlése  (AREV) olyan vagyonszerzési és politikai irányultságtól mentes egyesület, amely a  bortermelésben  érintett 
európai régiókat fogja össze. Az AREV célja, hogy előmozdítsa a bortermelő régiók közös érdekeit Európa és a világ gazdaságában.

 1882_0_680.jpg

Tanácskozás közben a megyei delegáció, balról: Szabó Gergely, dr. Kovács János, Szalai Szabolcs

A közgyűlés különleges hangulatú volt, mivel a nemzetközi szervezet  idén ünnepli a fennállásának 30. évfordulóját. A tisztújítást követően Dominique Janin főtitkár 16 év után visszavonult az aktív munkától. Ezt követően tanácsadóként segíti az elnök munkáját, amíg az új főtitkárt ki nem nevezik. Az AREV elmúlt másfél éve során hozott döntéséket és hatásukat értékelték, például azt, hogy a tagság döntését követően Franciaországból (Chalon)  Brüsszelbe került. Megállapították, hogy ennek köszönhetően közelebb kerültek az unió döntéshozóihoz, hatékonyabban ki tudják fejteni lobbi tevékenységüket. A 2018-as költségvetés még kidolgozás alatt van. Megvitatták a tagság új besorolási rendszerét és tagdíjfizetési kategóriákat, amelyekről ősszel várható döntés. A bizottság a fogyasztói elvárásokhoz igazodva új boros címkék bevezetését kezdeményezi, amelyeken fel kellene tüntetni a termékek származási helyét, beltartalmát. Az évenkénti újracímkézéssel, se az élelmiszer termékek közé sorolással nem ért egyet az AREV. Mivel a bor kulturális és élvezeti termék – ezért különleges besorolást szeretnének elérni. A rendezvény keretében bemutatkoztak az osztrák borrégiók.  

1882_1_680.jpg

A megyei küldöttség a leköszönő főtitkárral

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés delegációját Szabó Gergely képviselő, Szalai Szabolcs képviselő és dr. Kovács János főjegyző alkotta.  Az alkalmat megragadva felkérték az AREV elnökét, hogy a 2020-as plenáris ülésüket Tokaj-Hegyalján tartsák.

 

Vissza