Civil továbbképzés a Megyeházán2018. április 12. (csütörtök) 18:46A megyei civil információs központ feladatait ellátó ERKE szervezésében szakmai továbbképzést tartottak csütörtökön Miskolcon a Megyeházán. Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, mint házigazda köszöntötte a dísztermet megtöltő vendégeket.

A civil szervezetek és a polgárság szoros kapcsolatban van, a polgári társadalom színvonalának, kiépülésének egyik fokmérője a civil szervezetek - emlékeztetett az összefüggésekre Török Dezső, aki egy alapítványi formában működő félezer éves német szociális lakótelepen példáján keresztül emlékeztetett arra, hogy a civil szférának is be kell tartania az állam által törvényben megszabott működési feltételeket.

1845_0_680.jpg

Jelentős érdeklődés kísérte a képzést

"A mai képzés a civil szervezetek, közalapítványok számviteli, adózási és beszámolási kötelezettségeinek ellátásának az információs segítését célozta meg"- konkretizálta a nap témáját a közgyűlés elnöke. A köszöntőt követően az említett témakörben hangzott el részletes tájékoztatás. A résztvevők természetesen rá is kérdezhettek, konzultálhattak az őket leginkább érdeklő témákról.

1845_2_680.jpg

Török Dezső köszöntötte a résztvevőket

 

Vissza