Abaúji ünnep2017. február 6. (hétfő) 09:55A megalakításának 20. évfordulóját ünnepelte pénteken Encsen az Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség (ATÖSZ). A rendezvényen részt vett, köszöntőt mondott és előadást tartott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A résztvevőket, mint a házigazda település polgármestere, Szeles András üdvözölte. Ezt követően köszöntőt mondott Rakaczki Zoltán, az ATÖSZ elnöke. Béres László, ügyvezető igazgató beszámolót tartott az elmúlt 20 évről. Kitért a kezdetekre, amikor meg kellett teremteni a szervezet működési feltételeit, finanszírozási hátterét. Nagy vonalakban ismertette az elvégzett munka jellegét, eredményeit.

 1657_0_680.jpg

Eszmecsere, balról: Béres László, Török Dezső, Szeles András, Demeter Zoltán

A térség két országgyűlési képviselője, Hörcsik Richárd és Demeter Zoltán is méltatta a szervezet  térségfejlesztés terén végzett munkáját. A rendezvényt köszöntötte Török Dezső,  a megyei közgyűlés elnöke.  Méltatta az ATÖSZ munkáját, az összefogás jelentőségét. A köszöntőt követően a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei pályázatainak a jelenlegi állásáról, a folyamat előrehaladásáról, valamint a 2017-es tervekről tartott tájékoztatót.

 1657_1_680.jpg

Konferencia közben

Ódor Ferenc, az encsi járási hivatal vezetője pohárköszöntőt mondott, illetve, mint egykori abaúji képviselő megemlékezett a szervezet alapításáról. Az ATÖSZ elnöke Abaúj fejlesztéséért plakettet adott át hét személynek.

1657_2_680.jpg

Az ATÖSZ elnöke adta át az Abaúj fejlesztéséért plakettet Török Dezsőnek

Vissza