Tisztelet, köszönet a véradásért2015. november 24. (kedd) 20:07A véradás napja alkalmából a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete nagyszabású ünnepséget rendezett kedden, késő délután a Megyeháza Dísztermében, ahol köszöntötték a jubiláns véradókat.

Dr. Breitenbach Géza, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének az elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy ez a nap a véradókról szól, akik minden elismerést megérdemelnek. „Mindig csodálattal nézem a számokat, 10, 25, 50, 75, 100, 110… ennyiszer nyújtották oda a karjukat.”  

[1500_2.jpg] ver1.JPG

Török Dezső, mint házigazda köszöntötte a véradókat

 

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, mint házigazda köszöntötte a vendégeket. „Ha jót teszel, tedd csak a jóért” – idézte Goethét, a nagy német költőt, majd kijelentette: „Minden egyes véradással jót tesznek a magyar társadalommal. Ennek köszönhetően nem kell vérhiány miatt elhalasztani fontos műtéteket, időben el tudják látni az orovosok a balesetek sérültjeit és a betegeket.” Az ő köszönetüket is továbbította a véradók felé, akik miközben segítenek egy különleges, megfizethetetlen érzést kapnak cserében, hogy adni jó!

[1500_0.jpg] ver2.JPG

Ünnepelnek az ünnepeltek

A rendszeres véradóknak köszönhetően biztonságos Borsod-Abaúj-Zemplén vérellátása. Az alkalmat megragadva megköszönte a Magyar Vöröskereszt véradással kapcsolatos szervező, népszerűsítő munkáját.

[1500_3.jpg] ver4.JPGA műsor önfeledt pillanatai

Dr. Molnár Attila, a Miskolci Területi Vérellátó főorvosa ugyancsak érzelmekkel teli beszédében kiemelte, hogy ez a nap valóban az ünnepről, a köszönetről szól. A vér jelenleg pótolhatatlan és még jó ideig így is marad, ezért különösen fontos amit tesznek. „Önzetlenek, segítik a vérkészítményekre szoruló embertársaink gyógyulását.” Ezért megismételte, amit minden egyes véradás után elmond az adományozónak: hála, köszönet!

[1500_4.jpg] ver6.JPGElismerések átadásával zárult az ünnepség

A beszédeket követően a miskolci Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola diákjai adtak kulturális műsort.  Az összeállításban az Ismerős Arcoktól Wass Albertig  számos alkotót idéztek meg – nagy sikerrel. A  program zárásaként elismeréseket adtak át a jubiláló véradóknak.


Vissza