Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése
2009. november 19-ei ülésének napirendi pontjai
1. Tájékoztató
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (II. 12.) rendelet módosítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc a közgyűlés elnöke
2. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciójára
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
3. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díjának felülvizsgálatára
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
4. Javaslat
a közigazgatási hatósági eljárás egyes szabályairól szóló 15/2005. (X. 27.) rendelet hatályon kívül helyezésére
Előterjesztő:
Dr. Kovács János, a közgyűlés főjegyzője
5. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat irányítása alatt működő egyes önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratainak módosítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
6. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények dolgozóinak lakáscélú támogatásáról szóló 24/1999. (XII. 10.) Kgy. számú rendelet módosítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
7. Javaslat
a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás alapító okiratának módosítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
8. Javaslat
a putnoki Foglalkoztató Rehabilitációs Intézmény és Fogyatékosok Otthona intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázat elbírálására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
9. Javaslat
a sátoraljaújhelyi Deák Úti Általános Iskola, Előkészítő, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, a sárospataki Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium, a szerencsi Szakképző Iskola és a kazincbarcikai Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola igazgatóinak megbízására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
10. Javaslat
a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megye a Világkiállításon" Alapítvány megszüntetésével kapcsolatban a maradvány vagyon felosztására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
11. Javaslat
a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2010. évi díjának megállapítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
12. Beszámoló
a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyzetéről
Előterjesztő:
Cziáky Zoltán, a BORSODKOMM Kft. ügyvezető igazgatója
13. Tájékoztató
B.-A.-Z. megye 2008. évi gazdasági folyamatairól „B-A-Z megye 2008. évi gazdasági folyamatainak elemzése" címmel
Előterjesztő:
Harsányi Istvánné, az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának igazgatója
14. Tájékoztató
Borsod-Abaúj-Zemplén megye mezőgazdaságáról 2009. év
Előterjesztő:
Orosz István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója
15. Tájékoztató
a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltsége munkájáról a hazai és az Európai Uniós Agrár- és vidékfejlesztési támogatások folyósítása terén
Előterjesztő:
Mészáros Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltsége kirendeltségvezetője
16. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek és az Önkormányzat Hivatala 2010. évi belső ellenőrzési tervére
Előterjesztő:
Dr. Kovács János, a közgyűlés főjegyzője
17. Beszámoló
a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás 2008. évi tevékenységéről, gazdasági helyzetéről, a társulási cél megvalósításáról
Előterjesztő:
Marton Péter, a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás elnöke
18. Beszámoló
a Sajó-menti Szakképzés-szervezési Társulás 2008. évi tevékenységéről, gazdasági helyzetéről, a társulási cél megvalósításáról
Előterjesztő:
Riz Gábor a Társulási Tanács elnöke
19. Tájékoztató
a megyében élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetének alakulásáról, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kisebbségekkel kapcsolatos aktuális feladatairól
Előterjesztő:
Koncz Ferenc, a közgyűlés alelnöke
20. Javaslat
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2007-2013. évekre szóló közoktatási, feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervének módosítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
21. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által az „Edelényi Fogyatékosok Otthona utólagos akadálymentesítésének megvalósítása" címmel benyújtott, ÉMOP-4.2.2-09-2009-0038 számú pályázathoz szükséges önrész biztosítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
22. Előterjesztés
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő sárospataki Idősek és Fogyatékosok Otthona (Sárospatak, József A. u. 10., hrsz.: 1802/1) Idősek Otthona épületének komplex akadálymentesítésére vonatkozó ÉMOP-2009-4.2.2. számú pályázat megvalósítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
23. Javaslat
a Sajó-menti Szakképzés-szervezési Társulás Társult Önkormányzatainak 2009. évi hozzájárulására a Társadalmi Infrastrukturális Operatív Program keretén belül megvalósuló fejlesztés önrészéhez
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
24. Javaslat
a Sajó-menti Szakképzés-szervezési Társulás 2009. II. félévi költségvetésének elfogadására és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2009. évi hozzájárulására a Társulás működéséhez
Előterjesztő:
Riz Gábor, a Társulási Tanács elnöke
25. Javaslat
a Tornanádaska, József Attila u. 10. szám alatti ingatlan használati jogának jogfolytonossággal történő átvételére
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
26. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat térségi Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezetekben való részvételére
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
27. Javaslat
a Pannon-tenger kiállító épület kialakítása, és a múzeumi rendszerben történő működtetése című pályázat benyújtásához való utólagos hozzájárulás megadására
Előterjesztés:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
28. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és az FMC Miskolci Nefrológiai Központja közötti közreműködői szerződés felülvizsgálatára
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
29. Javaslat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház finanszírozási szerződés szerinti szakmákhoz tartozó kapacitásainak átcsoportosítására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
30. Javaslat
Encs Város Önkormányzata laboratóriumi szakellátási kötelezettségének a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház által történő átvállalására
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
31. Javaslat
a KULCS-TOUR Nonprofit Közhasznú Kft. által a „Tours Without borders - Közös turisztikai termékfejlesztés és promóció" címmel benyújtott, HUSK 0801/012 számú pályázathoz szükséges önrész biztosítására"
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
32. Javaslat
hiánypótlás teljesítésére a „Zemplén új turisztikai céljai" című pályázati eljárásban
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
33. Javaslat
az Zempléni Nemzeti Park létesítésére vonatkozó javaslat társadalmi vitájának kezdeményezésére
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
34. Javaslat
a Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház aktív fekvőbeteg ellátásának visszaállítására a Legfelsőbb Bíróság döntése kapcsán
Előterjesztő:
Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
35. Javaslat
fellebbezés elbírálására személyi térítési díj ügyben (SZ. ZS., Borsodivánka)
Előterjesztő:
Koncz Ferenc, a közgyűlés alelnöke
36. Javaslat
fellebbezés elbírálására személyi térítési díj ügyben (B. L. T., Borsodivánka)
Előterjesztő:
Koncz Ferenc, a közgyűlés alelnöke
37. Javaslat
fellebbezés elbírálására személyi térítési díj ügyben (CS. T., Ricse)
Előterjesztő:
Koncz Ferenc, a közgyűlés alelnöke
38. Javaslat
Fellebbezés elbírálására személyi térítési díj ügyben (G. Sz. T. Sajószentpéter)
Előterjesztő:
Koncz Ferenc, a közgyűlés alelnöke
39. Egyebek




Oldal Nyomtatása