Ma
Felhős
14°C - 21°C
Szombat
Esős
12°C - 21°C
Vasárnap
Felhős
12°C - 22°C
 
 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. II. félévi munkaterve

(Jóváhagyva a 81/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozattal.)


2009. augusztus

Augusztus 20-ai állami ünnepünk alkalmából ünnepi közgyűlés, melyre külön program készül.

Az ünnepi közgyűlés időpontja és helyszíne a későbbiekben kerül közlésre.

A program elkészítéséért felelős:
· Dr. Tergaleczné dr. Nagy Ilona, a Szervezési és Jogi Főosztály vezetője
· Hideg Imre, az Oktatási és Művelődési Főosztály vezetője
· Dr. Bogdán Zsolt, a Kabinetiroda vezetője



2009. szeptember 10. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

1. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés kitüntető díjainak 2009. évi odaítélésére
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: a bizottságok nem véleményezik
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Oktatási és Művelődési Főosztály

2. Javaslat az edelényi Fogyatékosok Otthona intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatok elbírálására
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Főosztály

3. Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: valamennyi bizottság
Meghívott: könyvvizsgáló
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Közgazdasági Főosztály

4. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez való csatlakozásra
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Oktatási és Sport Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Oktatási és Művelődési Főosztály

5. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata között a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátási feladat átvállalására és ellátására vonatkozó szerződés megkötésére
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Főosztály

6. Egyebek

Előterjesztések leadásának határideje: 2009. augusztus 21.



2009. október 22. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

Október 23-ai nemzeti ünnepünk tiszteletére tartott közgyűlésen kerül sor

                                  a „Pro Comitatu" díj,
                                     az „Alkotói Díj"
                                             és a
               „Borsod-Abaúj-Zemplén megye Turizmusáért" díj

átadására.

Az Ünnepi közgyűlésre külön program készül, amelynek elkészítéséért felelős:
· Dr. Tergaleczné dr. Nagy Ilona, a Szervezési és Jogi Főosztály vezetője
· Hideg Imre, az Oktatási és Művelődési Főosztály vezetője
· Dr. Bogdán Zsolt, a Kabinetiroda vezetője



2009. november 12. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

1. Javaslat a sátoraljaújhelyi Deák Úti Általános Iskola, Előkészítő, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, a sárospataki Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium, a szerencsi Szakképző Iskola és a kazincbarcikai Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola igazgatóinak megbízására
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Oktatási és Sport Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Oktatási és Művelődési Főosztály

2. Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: valamennyi bizottság
Meghívott: könyvvizsgáló
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Közgazdasági Főosztály

3. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciójára
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: valamennyi bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Közgazdasági Főosztály

4. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díjának felülvizsgálatára
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Szervezési és Jogi Főosztály

5. Tájékoztató a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának helyzetéről
Előterjesztő: a BORSODKOMM Kft. ügyvezető igazgatója
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

6. Javaslat a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2010. évi díjának megállapítására
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Meghívott: a BORSODKOMM Kft. ügyvezető igazgatója
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

7. Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye mezőgazdaságáról
Előterjesztő: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

8. Tájékoztató a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltsége munkájáról a hazai és az Európai Uniós Agrár- és vidékfejlesztési támogatások folyósítása terén
Előterjesztő: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltsége kirendeltségvezetője
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

9. Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági folyamatairól
Előterjesztő: az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának igazgatója
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
Meghívott: Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara
                Megyei Agrárkamara
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

10. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és az Önkormányzat Hivatala 2010. évi belső ellenőrzési tervére
Előterjesztő: Dr. Kovács János főjegyző
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Ellenőrzési Iroda

11. Beszámoló a Sajó-menti Szakképzés-szervezési Társulás 2008. évi tevékenységéről, gazdasági helyzetéről, a társulási cél megvalósításáról
Előterjesztő: Riz Gábor, a Sajó-menti Szakképzés-szervezési Társulás elnöke
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Oktatási és Sport Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Oktatási és Művelődési Főosztály

12. Beszámoló a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás 2008. évi tevékenységéről, gazdasági helyzetéről, a társulási cél megvalósításáról
Előterjesztő: Marton Péter, a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás elnöke
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Oktatási és Sport Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Oktatási és Művelődési Főosztály

13. Tájékoztató a megyében élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetének alakulásáról, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kisebbségekkel kapcsolatos aktuális feladatairól
Előterjesztő: Koncz Ferenc, a közgyűlés alelnöke
Véleményezi: Kisebbségi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Oktatási és Művelődési Főosztály

14. Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat intézményeiben működő konyhák vállalkozásba adásának tapasztalatairól
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
                    Oktatási és Sport Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Főosztály,
                                                                    Oktatási és Művelődési Főosztály

15. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és az FMC Miskolci Nefrológiai Központja közötti közreműködői szerződés felülvizsgálatára
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Egészségügyi Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Főosztály

16. Javaslat Encs Város Önkormányzata laboratóriumi szakellátási kötelezettségének a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház által történő ellátásának felülvizsgálatára
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Egészségügyi Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Főosztály

17. Egyebek

Előterjesztések leadásának határideje: 2009. október 23.



2009. december 17. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

1. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatójának megbízására
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Oktatási és Művelődési Főosztály

2. Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye egészségügyi szakellátórendszerének átalakulásáról az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításának tükrében, valamint ennek hatásairól a megye lakosságának egészségi állapotára
Előterjesztő: a regionális tisztifőorvos
Véleményezi: Egészségügyi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Főosztály

3. Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaügyi helyzetéről, a foglalkoztatás bővítésének lehetőségeiről
Előterjesztő: az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója
Véleményezi: Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

4. Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2009. évi nemzetközi kapcsolatainak helyzetéről, javaslat a fejlesztés irányaira
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Kabinetiroda

5. Jelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Környezetvédelmi Program 2009. évi intézkedési tervének végrehajtásáról. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Környezetvédelmi Program 2010. évi intézkedési tervére
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

6. Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat gazdasági társaságokban lévő érdekeltségeiről
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

7. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat megyei támogatására
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Oktatási és Sport Bizottság
                    Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Oktatási és Művelődési Főosztály

8. Tájékoztató a megyei önkormányzat 5 intézményében elvégzett, Európai Uniós forrásból támogatott akadálymentesítéséről
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

9. Tájékoztató a hazai forrásból (TEKI, LEKI, CÉDE) támogatott beruházások megvalósításáról
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság
                    Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
                    Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály

10. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2010. I. félévi munkatervére
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: valamennyi bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Szervezési és Jogi Főosztály

11. Jelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról
Előterjesztő: Dr. Kovács János főjegyző
Véleményezi: valamennyi bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Szervezési és Jogi Főosztály

12. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselők teljesítmény-követelményének alapját képező kiemelt célokra
Előterjesztő: Dr. Ódor Ferenc, a közgyűlés elnöke
Véleményezi: Ügyrendi és Jogi Bizottság
Elkészítéséért, illetőleg előkészítéséért felelős: Szervezési és Jogi Főosztály

13. Közmeghallgatás

14. Egyebek

Előterjesztések leadásának határideje: 2009. november 20.


 
 
 
Oldaltérkép | Készítette: DeXeF Kft. | Nyomtatás Oldal Nyomtatása