A jogállam megfelelő önállósággal rendelkező, demokratikusan megalakított és működő helyi önkormányzatokban lelheti meg tartópilléreit. Az erős önkormányzatok révén olyan önszervező helyi hatalomgyakorlás valósulhat meg, amelyben a lakosság közvetlenül, illetve választott képviselői útján, a törvények keretei között önállóan intézheti a helyi ügyek széles körét. Önkormányzati rendszerben a helyi közösségek demokratikusan gyakorolják önállóságukat. A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörükben eljárva kifejezik a helyi közakaratot, megjelenítik a helyi érdeket. A magyar önkormányzati rendszerben a demokratikus úton választott testületek az önkormányzati feladatok és hatáskörök hordozói.
A helyi önkormányzatok a helyi közügyekben önállóan eljárva a köszolgáltatások széles körét biztosítják a polgárok számára. Lényegében nem található olyan ágazat, melyben ne lenne valamilyen fontos ellátási kötelezettsége az önkormányzatoknak. Az Alkotmány rögzíti, hogy a helyi önkormányzatok alapjogaikat tekintve egyenlőek, és feladat- és hatásköreik egymástól eltérhetnek. Törvény a nagyobb lakosságszámú önkormányzatnak más helyi önkormányzathoz képest több kötelező feladat- és hatáskört állapíthat meg. E lehetőséggel élt a jogalkotó, amikor a megyei önkormányzathoz, mint területi önkormáyzathoz olyan feladatokat telepített, melyek ellátására a települések nem kötelezhetőek, illetőleg a megyei önkormányzat azokat a közszolgáltatásokat biztosítja, amelyek ellátására a települési önkormányzatok nem képesek.
Az önkormányzati megye a községektől, városoktól eltérő feladatok és hatáskörök ellátására, a középszintű feladatok biztosítására jött létre. A megyei önkormányzat alapvető rendeletetése, hogy mindazokat a közszolgáltatásokat biztosítsa, amelyek ellátására a települések gazdasági helyzetéből adódóan, valamint a települési társulások esetlegessége miatt nem képesek. A megyei önkormányzat számára kötelezően ellátandó feladatot csak törvény (Ötv, hatásköri törvény, ágazati, szakmai törvények) állapíthat meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat jelenlegi vezetése elkötelezett a szolgáltató önkormányzatiság megvalósításában, a hatékony, racionális, demokratikus és minőségi közszolgálatások biztosításában. A kötelező feladatok sorában a körzeti intézményi szolgáltatás és intézmény fenntartás a megyei önkormányzat tevékenységének meghatározó része. A honlapunkra ellátogatók az alábbiakban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által a közoktatási és közművelődési, továbbá az egészségügyi és szociális ágazatban működő intézmények struktúráját, főbb feladatait, elérhetőségeiket és egyéb fontos információkat találhatnak.
Szociális szakellátás »
Gyermekvédelmi szakellátás »
Gyógypedagógiai szakellátás »
Közoktatás »
Közművelődés »
Kórházak »
Ellátó szervezet »




Oldal Nyomtatása