E-mail Nyomtatás PDF

Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnökeEgyütt tettük, Önökért! 

Tisztelt Olvasó!

Örülök, hogy elkészült ez a honlap, hiszen ez azt jelenti, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat egy év alatt több nagy intézményének a felújítását, elvégezte. Hiszen a honlap azért jött létre, hogy megmutassa az érdeklődőknek, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala mit tett intézményei akadálymentesítése érdekében. Ehhez az Európai Uniótól és a Magyar Államtól 90 millió forint támogatást nyertünk el, amelyhez az önkormányzatnak 25 millió forint önrészt kellett hozzátenni.

Ezek a számok, a tények, amelyek mögött, nagy örömömre, és azt gondolom, sokunk örömére, ennél sokkal több van.
A számokat félretérve, a beruházások „emberi oldalát” tekintve elmondhatom: az intézményekben gyermekeink jövőéjért és az idősekért végzik dolgukat munkatársaink nap nap után. Az egyikben gyermekeket gyógyítanak, a másikban csecsemőkre és egészen kis gyermekekre vigyáznak. Két intézményünkben az iskoláskorúak az egész épületet akadálymentesen tudják használni. Az egyik iskola Sályban, a másik Ózdon segíti a mozgásukban vagy egyéb módon korlátozott tanulók képességfejlesztését, a mindennapi életben való boldogulásokat, tanulásukat. Encsen az időskorúaknak kívántuk méltó körülményeket teremteni, és azt gondolom, sikeresen: európai színvonalú, teljesen akadálymentes épületben fogadhatjuk a gondozásra, gondoskodásra szorulókat.
Sikertörténetről beszélhetünk, de nem csak a fent említett intézmények esetében.
Az uniós források mellett hazai finanszírozású pályázatok elnyerésével is felújításokat végeztünk Bodrogkeresztúrtól Sárospatakon át Miskolcig. Gyermekvédelmi szakszolgálat, idősotthonok újultak meg, összesen 80 millió forint értékben.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, sőt újabb és újabb pályázatokkal igyekszünk még több forráshoz jutni. Meg kell említenem, hogy néha már az önkormányzat erejét is meghaladó erővel próbáljuk fejleszteni, felújítani a megyei önkormányzat intézményeit – hiszen az államtól egyre kevesebb támogatásra számíthatunk. De megcsináltuk és megcsináljuk, hogy sikereinkről együtt tudjunk beszélni.
Hiszen Önök nélkül ezt nem tehetjük. Önök bíztak meg azzal, hogy törődjünk a megye értékeivel, fejlesszük intézményeinket. Azzal bíztak meg, hogy fejlesztéseink révén gyermekeik, szüleik, nagyszüleik életét egyszerűbbé, könnyebbé, élhetőbbé tegyük.
Sikereink közösek! Együtt tettük, Önökért!

Jó böngészést kívánva,


Üdvözlettel:


 

 Dr. Ódor Ferenc

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés
elnöke

 

Főmenü


Warning: Parameter 1 to modMainMenuHelper::buildXML() expected to be a reference, value given in /home/baz/akadalymentesites/public_html/libraries/joomla/cache/handler/callback.php on line 99